A szellemi tulajdon védelme
 

Lezárult a 23. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny

A A A    Nyomtatható verzió

Az Európai Unió 1998 óta évről-évre, nagy sikerrel rendezi meg a Fiatal Tudósok Versenyét. A szervezők célja, hogy előmozdítsák a 15-20 év közötti fiatal tudósjelöltek együttműködését és segítsék az ígéretes fiatal tehetségek fejlődését. A versenyekre Európa-szerte évente átlagosan 25 000 fiatal pályázik.

2014. június 11-én a Magyar Innovációs Szövetség, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, valamint a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap közös rendezvényén, az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Versenyen 21 tehetséges fiatal munkáját mutatták be a Design Terminálban. Köszöntőt mondott és a díjak átadásában közreműködött Dr. Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke, valamint Sipos Imre, köznevelésért felelős helyettes államtitkár.

A bírálóbizottság 2013. május 19-én megtartott testületi ülésén három első, három második, négy harmadik, illetve két különdíjat ítélt oda. Tizenegy pályázatot kiemelt dicséretben, huszonnégy pályázatot dicséretben részesített.

Első díjjal Németh Péter „Elektromágneses vezérlésű, lebegő kisautó”, B. Kiss Bálint „Apa Board ARM mikroprocesszor kísérletező és tanulási eszköz”, és Rozsnyik Szabolcs „Többfalú szén nanocső kompozitok fotokémiai tulajdonságainak vizsgálata”  című pályázatát jutalmazták.

A 2014. szeptember 19-24. között Varsóban megrendezendő "26. EU Contest for Young Scientists" európai döntőben a három első helyezett pályázó képviselheti Magyarországot.

Az érdeklődő közönség a díjazott alkotásokat és kiemelt pályamunkákat szeptemberben a Kutatók éjszakája rendezvény keretében a Design Terminálban tekintheti meg.

A díjnyertes pályázókról és pályázatokról részletes tájékoztatás olvasható a Magyar Innovációs Szövetség honlapján.

 

Forrás:

Magyar Innovációs Szövetség weboldala.