A szellemi tulajdon védelme
 

Juhász Márton - Jedlik Ányos-díjas, 2018

A A A    Nyomtatható verzió

Jedlik Ányos díj

Juhász Márton, a NowTechnologies Zrt. alapítója, fejlesztő, feltaláló.

A szombathelyi tudós már 18 éves korában szabadalmaztatott egy gondolatirányítású kibernetikus művégtagot. A kart a gencsapáti házuk garázsában rakta össze az akkor még középiskolás feltaláló. Az ötlete az volt, hogy az emberi szervezet idegpályáit hasonló felépítésű mesterséges anyagokkal köti össze. Ezután egész életét végigkísérte a feltalálói tevékenység. Juhász Márton olyan innovatív megoldásokat kutat, gyógyászati és orvosi segédeszközöket fejleszt, amelyek segítségével a mozgáskorlátozottak minőségibb életet élhetnek, ehhez intelligens eszközöket kapnak. A NowTechnologies-nál különböző kiegészítőket gyártanak kerekesszékekhez, új moduljuk pedig bármelyik gyártó alaprendszeréhez képes kapcsolódni. A vállalatnál évek óta dolgoznak a kerekesszékek fejjel történő vezérlésén. A feltaláló által kifejlesztett GyroSet kerekesszék-irányító rendszer segítségével a nyaktól lefelé mozgásképtelen emberek a fejük mozgatásával tudják vezérelni a közlekedésüket, illetve a kommunikációjukat. Ebben az esetben egy vezeték nélküli konzolt visel a beteg, látásában pedig semmi sem korlátozza, nem úgy, mint a szájjal mozgatható székek esetében. Headsetjükkel a mozgáskorlátozottak nemcsak a kerekesszéket irányíthatják, hanem a különböző csatlakoztatott eszközöket, például számítógépet, telefont vagy okostévét is. Ezzel a fejlesztéssel Juhász Márton több millió ember életét könnyítheti meg. A NowTechnologies Zrt. Németországban, az Egyesült Királyságban és Finnországban is forgalmazza termékeit.

Elnyert díjak többek között: Best Social Impact Startup by Global Startup Awards, 2017, Chivas The Venture 2017, Díj a Sikeres Vállalkozásokért, Magyarország 2014