A szellemi tulajdon védelme
 

Mi a növényfajta oltalom?

A A A    Nyomtatható verzió

A növényfajta-oltalom a nemesített növényfajták (hibridek, vonalak, klónok stb.) jogi oltalmát biztosítja. Növényfajta-oltalomban részesülhet bármely növénytani nemzetséghez és fajhoz tartozó fajta.

Mire jogosít?

A növényfajta-oltalom tulajdonosának kizárólagos joga van a növényfajta hasznosítására, illetve arra, hogy másnak arra engedélyt adjon. Az oltalommal védett növényfajta jogosultja felléphet bárkivel szemben, aki engedélye nélkül hasznosítja a fajtát. Fontos tudni, hogy a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala által adott növényfajta-oltalom, mely a tulajdonosának kizárólagos jogot biztosít, nem tévesztendő össze a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal által adott állami elismeréssel, amely a köztermesztésbe vétel feltétele és a Nemzeti Fajtalistán való feltüntetést biztosítja. Ebből következik, hogy nemesítői díj csak a növényfajta-oltalom esetén érvényesíthető.

Hol és meddig érvényes az oltalom?

A növényfajta-oltalom területi érvényessége és időtartama korlátozott, azaz az oltalom csak abban az országban, illetve nemzetközi szervezetben érvényes, ahol engedélyezték. A növényfajta-oltalom a bejelentés napján kezdődik, és a megadásától számítva 25 évig, szőlő és fák esetén 30 évig tart.

Hogyan lehet megszerezni?

A Magyar Köztársaságban érvényes növényfajta-oltalmat nemzeti úton vagy – az Európai Unió területére – közösségi fajtaoltalmi bejelentéssel lehet szerezni, amennyiben a növényfajta megfelel a jogszabályi előírásoknak, azaz új, megkülönböztethető, egynemű, állandó és azonosításra alkalmas fajtanévvel látták el. A nemzeti növényfajta-oltalmi bejelentést a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál, míg a közösségi növényfajta-oltalmi bejelentést közvetlenül a Közösségi Fajtaoltalmi Hivatalnál (CPVO) vagy a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál mint nemzeti átvevő hivatalnál lehet benyújtani.

Az oltalom a nemzeti engedélyezési eljárás eredményeként keletkezik. Az oltalom megszerzését célzó eljárásban szabadalmi ügyvivőt, vagy ügyvédet lehet képviselettel megbízni.

A belföldi növényfajta-oltalommal kapcsolatos jogvitás ügyekben, vagy azok megelőzése érdekében megbízás vagy bírósági megkeresés alapján a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalában működő Iparjogvédelmi Szakértői Testület ad szakértői véleményt.

Hogyan kutassunk oltalmazott növényfajtákat?

Az oltalmazott magyar növényfajták adatainak kutatására a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala honlapján megtalálható E-kutatás adatbázis alkalmas. Ezen kívül a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala évente kiadja a bejelentett és megadott növényfajtákat tartalmazó Növényfajta-katalógust. A kiadvány ingyenesen beszerezhető az ügyfélszolgálaton. Növényfajta bejelentések nemzetközi kutatására az UPOV-ROM adatbázis áll az érdeklődök rendelkezésére az SZTNH ügyfélszolgálatán.

További információk a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala honlapján olvashatók.