A szellemi tulajdon védelme
 

Eddig ismeretlen, új rágóizom létezését igazolták kutatók

A A A    Nyomtatható verzió

A Bázeli Egyetem kutatócsoportja többek közt Mezey Szilvia és Jens Christoph Türp munkájának köszönhetően bebizonyította, miszerint létezik egy eddig ismeretlen, a rágás szempontjából kritikus fontosságú rágóizom mély, harmadik része, mely mostantól a Musculus masseter pars coronidea nevet viseli.

A szakértők az izom megtalálásához tizenkét, formaldehidben konzervált emberi fejet, illetve további tizenhat holttestet vizsgáltak meg CT-berendezéssel. A kutatásba egy élő pácienst is bevontak, őt MRI-vel nézték. Az eredmények alapján a kutatók igazoltak egy korábbi elméletet, mely szerint a rágóizom szerkezete valóban rejt egy harmadik réteget. A magyar kutatónő, Mezey Szilvia szerint a rágóizomnak ez a mély szakasza egyértelműen megkülönböztethető a két másik rétegtől. Szerinte az újonnan beazonosított réteg az alsó állkapocs stabilizálásában is részt vesz.

A kutatással kapcsolatban készült angol nyelvű szakanyag az alábbi linken érhető el:  https://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S0940960221002053?via%3Dihub

 

Forrás:

https://hvg.hu/tudomany/20220110_emberi_test_izom_izmok_ragoizom_ragas_allkapocs_izomreteg?fbclid=IwAR1L-iQ4SQ7WfyQHwD3xLrA

Kép forrása:  https://www.independent.co.uk/