A szellemi tulajdon védelme
 

MVM EDISON – Hogyan tápláljuk a jövő generációit?

A A A    Nyomtatható verzió

A Magyar Villamos Művek Zrt. már hatodik alkalommal hirdette meg innovációs pályázatát MVM Edison startupverseny néven. A vállalatcsoport legfőbb célja, hogy olyan innovatív ötleteket karoljon fel az energetika területén, amelyek valós problémákra kínálhatnak megoldásokat, megkönnyíthetik a felhasználók mindennapjait, illetve hatékonyabbá tehetik az energetikai szektor működését.

A tavaly decemberben meghirdetett kihívás során a jövő energetikáját meghatározó innovációk mellett a jövő otthonaira, városaira, a digitális infrastruktúrára, a pénzügyeket forradalmasító fintech-, valamint az ügyfélkiszolgálás és termékinnováció területére nevezhetnek újító ötletekkel a jövő feltalálói. A kiírás ezúttal is kiegészül egy egyéb kategóriával, amelyben a fentiek közé nem besorolható megoldásokat lehet nevezni.

Az MVM EDISON a startup verseny során startupok, spinoffok, kis- és középvállalkozások, valamint felsőoktatási hallgatók és magánszemélyek innovatív, energetikai, energiatudatosságot érintő, illetve kreatív fejlesztési ötleteit várja.

A korábbi évekhez hasonlóan a január végéig beérkezett pályázatok első körös értékelése után továbbjutó döntősök részt vesznek az MVM EDISON képzési programján, amely során márciustól tizenkét csapat – hat korai és hat érettebb fázisú – számára biztosítanak két hónapos tréninget.

A végső megmérettetést jelentő, májusban esedékes döntőn szakmai zsűri választja ki a legjobb megoldásokat, az érett és ötletfázis dobogósai három, kettő, illetve egymillió forint támogatást kapnak, továbbá a legjobbak esélyesek lehetnek a legfeljebb 50 millió forint értékű magvető befektetés elnyerésére az MVM Csoport inkubátor cége, az MVM Smart Future Lab Zrt. részéről.

A szervezők 2022. január 31-ig várják a pályázatokat. A jelentkezés feltétele a magyar állampolgárság, egy pályázó egy ötletet nevezhet, kizárólag online, a www.mvmedison.hu oldalon keresztül.

 

Források:

https://www.digitalhungary.hu/start-up/Van-egy-jo-otleted-Mutasd-meg/14376/

Kép forrása:  https://www.facebook.com/mvmedison/