A szellemi tulajdon védelme
 

Újabb érdekességek derültek ki négylábú barátainkról

A A A    Nyomtatható verzió

Az ELTE TTK Etológia Tanszék kutatói legújabb vizsgálatuk során kiderítették, hogy a kutyák képesek a gazdájukat kizárólag csak a hangjuk alapján is felismerni. Hogy képesek erre látás és szaglás segítsége nélkül is, azt egy kísérlet során 28 fő gazda-kutya páros bújócskázós tesztje erősítette meg. A kutyáknak meg kellett találniuk a gazdájukat, de már távolról kellett választaniuk a két rejtekhely közül. A játék több körből állt, ezalatt a gazda hangja mellett 14 különböző idegen felvétele volt hallható. Voltak köztük a gazda hangjához hasonlóbb és jobban eltérő hangok is. A kutyák az esetek 82 százalékában megtalálták a gazdájukat. 

A kutatók azt is megvizsgálták, hogy a hangokban pontosan mi segítette a kutyák választását.  Kiderült, hogy minél nagyobb volt a különbség a gazda és az idegen hangmagassága és a zajossága között, annál jobban segített a kutyáknak felismerni, ki beszélt, miközben a hangszín és más hangjellemzők viszont nem segítettek a döntésben.

A kutatásról készült összefoglaló az Animal Cognition c. folyóiratban jelent meg. A kutatásról egy rövid videó is készült.

 
Forrás:

https://etologia.elte.hu/hu/voicerecogn_hu/

 

Kép forrása:
https://etologia.elte.hu/hu/home/