A szellemi tulajdon védelme
 

Új technológia segíthet feltárni a hamisított borokat

A A A    Nyomtatható verzió

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) a Salernoi Egyetem kutatóival közösen elsőként mutatták ki a nem kizárólag szőlőből készült borok egyéb összetevőit, a vízet (77%), a cukrot (93-100%) pontossággal.

A kutatók innovációja arra a lézertechnikára épül, melyet korábban főként a gyümölcsök érésének vizsgálatára vagy a joghurtok gyártása közben hívták segítségül. Kiderült ugyanis, hogy ez a módszer az áttetsző folyadékok, azaz a borok minőségének ellenőrzésére is alkalmas.

A szakembereknek olyan közeli infravörös spektroszkópián alapuló eljárást sikerült létrehozniuk, amely mind a fehér, mind a vörös bornál is képes kimutatni az eltéréseket.

Az új felismerés alapját az adja, hogy a borban lévő összetevők a fény infravörös tartományában saját ujjlenyomattal rendelkeznek. A kutatók ezekben a lenyomatokban találtak egy olyan ismertetőjegyet, ami az összes bortípusban segíthet feltárni a hamisítást.

Az innováció révén a borok eredetének és minőségének ellenőrzése egyszerűbben, gyorsabban, hatékonyabban lesz ellenőrizhető, ezáltal sokkal könnyebbé válhat majd az ellenőrök dolga.

Tanulmányukat a  Process szakfolyóiratban is közzétették.

 

Forrás:

http://tobaccomagazin.hu/cikk/lezeres_meroeszkozt_vetnenek_be_a_borok_hamisitasa_ellen

Kép forrása:

https://en.wikipedia.org/