A szellemi tulajdon védelme
 

Sugárzó anyagokra fejlesztett újszerű helyszínelői eljárást a magyar rendőrség

A A A    Nyomtatható verzió

Az ENSZ Nemzetközi Atomenergia Ügynökség által szervezett bécsi nemzetközi konferencián – élőben, illetve online streamelve 162 ország szakértői előtt -mutatta be a magyar rendőrség, a legújabb, sugárzó anyagokra fejlesztett újszerű helyszínelői eljárását, mely az eddigi gyakorlathoz képest egy teljesen új megközelítést képvisel. 

Az innováció lényege, hogy a veszélyes anyagokat nem elszállítást követően, hanem még ott a helyszínen vetik vizsgálat alá, illetve nyerik ki belőle a legtöbb információt, vagyis a nyomkutatás és a bűnjelek rögzítése is még a helyszínen történik, így megmaradnak a bizonyítékok. Az eddigi eljárás szerint a veszélyes anyagokat még szállítás előtt sugárzásmentesítették (dekontaminálták), ekkor azonban már nem maradt lehetőség további bizonyítékok begyűjtésére. 

Az újszerű protokollt az Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) helyszínelői radiológus szakértőkkel dolgozták ki három év alatt.

Az FBI és az Interpol is elismerte a magyar rendőrség fejlesztését. A magyar innováció fogja az alapját képezni az ENSZ Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) jövőbeli egységes nemzetközi protokolljának, míg az NNI helyszínelői részesei lehetnek annak a nemzetközi nukleráis konferenciának, melyen az új nukleráis törvényeik irányvonalait fogják rögzíteni.

 

Forrás:

https://www.napi.hu/magyar-gazdasag/surgarszennyezes-helyszineles-uj-fejlesztes-rendorseg-fbi-interpol-elismeres.750494.html

Kép forrása: www.police.hu/