A szellemi tulajdon védelme
 

Hasznos alkalmazás segíti a kerékpárosokat

A A A    Nyomtatható verzió

Már elérhető a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ) ingyenesen letölthető Kerékpárosbarát applikációja, amely szinte mindent tartalmaz, amire egy kerékpárosnak szüksége lehet. Így például a kerékpárosbarát vendéglátóhelyeket és szálláshelyeket, a hazai bringaparkokat, a vízvételi helyeket, a szervizpontokat, a bringás pihenőket, kezdőknek és haladóknak egyaránt izgalmas útvonalakat.

A felhasználók különböző a kerékpárosok számára hasznos, a hazai útvonalhálózatot megjelenítő alaptérképek, és térképrétegek közül választhatnak. Az egyes rétegek más-más plusz információval egészítik ki az alaptérképet, például a hőtérkép réteggel megnézhetjük, hogy az egyes kerékpáros útvonalakat mennyire intenzíven használják a bringások.

Az applikációt folyamatosan bővítik, amellett, hogy a tartalom napról napra gazdagodik, olyan új funkciók is elérhetővé válnak majd, amelyek segítségével közösségi bejelentésre is lehetőség nyílik.

A szövetség által nyilvántartott hálózathoz azok a szolgáltatók csatlakozhatnak, akik kielégítik a biciklivel túrázók igényeit.

 

Forrás:

https://hirlevel.egov.hu/2022/07/31/kerekparosbarat-uj-hasznos-alkalmazas-kerekparosoknak/

Kép forrása:

https://play.google.com/store/apps/details?id=hu.maketusz.kerekparosbarat