A szellemi tulajdon védelme
 

Őssejtterápiával is segítik Pécsen a Crohn-betegeket

A A A    Nyomtatható verzió

A Pécsi Tudományegyetemen alkalmaztak először őssejtterápiát az elsősorban fiatal felnőtteket érintő, sokszor végbélsipollyal szövődött Crohn-betegség kezelésében.

A terápia során közvetlenül a járatba fecskendezik az őssejteket, amelyek tulajdonsága, hogy bármilyen sejttípussá képesek átalakulni, attól függően, milyen szövetbe kerülnek. Ebben az esetben kötőszöveti sejtté alakulnak át, és így segítik a sipolyok záródását.

Klinikai vizsgálatban összehasonlították az őssejtekkel kezelt, valamint a placebóval kezelt betegek gyógyulási arányát, amely azt mutatta, hogy az őssejtterápia jól tolerálható volt, és az állapotjavulás jóval magasabb volt ezeknél a páncieseknél.

A Crohn-betegség minden kétszázadik embert sújt. A kór pontos oka a mai napig nem ismert, de kialakulására hatással lehet a genetikai hajlam, az autoimmun eredet, a bélflóra egyensúlyának megbomlása, a bélnyálkahártya épségének megbomlása, a pszichológiai faktorok, illetve a dohányzás.

A betegség hosszú távú eredményességét segíti az új, őssejtek beültetésével járó terápia.

 

Forrás:

https://infostart.hu/tudomany/2022/11/20/ossejtterapia-segithet-a-crohn-betegsegben-szenvedokon

Kép forrása:

https://ossejtterapia.hu/