A szellemi tulajdon védelme
 

Két magyar feltaláló a Dicsőségcsarnokban

A A A    Nyomtatható verzió

Két magyar feltalálót – posztumusz elismerésként – beválasztottak a Feltalálók Nemzeti Dicsőségcsarnokába (National Inventors Hall of Fame). Gábor Dénes fizikus-villamosmérnök, a holográfia feltalálásával érdemelte ki a kitüntetést (találmányáért 1971-ben Nobel-díjat kapott), az SZTNH kiállításon mutatta be munkásságát. Telkes Máriát a napenergia hasznosításának úttörőjeként jutalmazták, akineklegismertebb szabadalma az első szoláris fűtési rendszerrel működő „napház” volt, de nevéhez fűződik – a többi között – az első napkemence (napenergiával fűtött hússütő berendezés), valamint az első napenergiával működő, tengervíz sótalanítására alkalmas szerkezet ötlete is.

A Feltalálók Nemzeti Dicsőségcsarnokát egy amerikai nonprofit szervezet, az Invent Now gondozza. Az emberiség javát szolgáló újítások elismerését, bemutatását és bátorítását szolgáló dicsőségcsarnokban jelenleg 470 név található. A lista minden évben tíz új névvel bővül. Idén a tíz kitüntetett közül csak négy amerikai származású, a szervezet szabályzata ugyanis nem követeli meg az amerikai állampolgárságot, csak azt, hogy a találmányokhoz kapcsolódó szabadalmak Amerikában legyenek bejegyezve, és „jelentős mértékben hozzájáruljanak a nemzet boldogulásához”.

Az idei kitüntettek közül a legismertebb az októberben elhunyt Steve Jobs, a másik két posztumusz elismerést a magyar feltalálók kapták.

Forrás: index.hu, invent.org