A szellemi tulajdon védelme
 

Agyalj rajta!

A A A    Nyomtatható verzió

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) első ízben írta ki játéktervező pályázatát, azzal a céllal, hogy felélessze a magyar játéktervezési hagyományokat. Nyilván nem véletlen, hogy a zsűri elnökének éppen Rubik Ernőt, a ma élő legismertebb magyar feltalálót, a róla elnevezett legismertebb magyar játék megalkotóját kérték fel.

Valószínűleg az1359 cm³ – Agyalj rajta! című játéktervezési pályázat kiírói sem gondolták, hogy ötletük  ilyen népszerű lesz. Első körben 368-an pályáztak, közülük több lépcsőben választották ki a nyolc díjazott alkotást. (Úgy látszik, sikerült működésbe hozni azt a bizonyos 1359 cm³-t, amely egy átlagos agy térfogata...)

Rubik Ernő a verseny értékelésekor hangsúlyozta: „Az Agyalj rajta! pályázat esetében a kiírás legfontosabb elvárása az eredetiség volt, azaz a zsűrinek azt kellett néznie: melyik munka más, mint a többi. Épp emiatt sok pályamű még nyitott, további gondolkodásra és munkára kínál lehetőséget. A cél az, hogy akárcsak a pályázat maga, az eredmény is inspiráló legyen, és fejlesztésre ösztönözze az alkotókat.”

A pályázat fődíját a „Build & Lead” elnevezésű közösségépítő játék nyerte el, amely a zsűri véleménye szerint a beadott pályamunkák közül a legszebben megvalósított késztermék. Az alapötlet, a játék működésének alapelve eredeti és egyszerű, a programban megjelenő voronoi sokszögek játékra alkalmazása rendkívül igényes. Kiemelkedő a grafikai minőség, valamint a megbízható, jól működő szoftveres háttér is.

A MOME különdíját a The Tactile Group „Tactile” nevű, apptivity típusú interaktív kockakészlete kapta. A zsűri méltányolta az elképzelést, amellyel az alkotók kísérletet tettek a virtuális játékok és a valós tárgyak közötti kapcsolat megteremtésére. A Tactile különösen alkalmas a továbbfejlesztésre, és – a zsűri szerint – ennek nem csak a játékfejlesztés lehet az egyetlen útja...

A HG.hu online design magazin különdíját a Madeworks csapat „AXYZ” elnevezésű kártyajátéka nyerte. A zsűri az ő esetükben méltányolta az ötlet egyszerűségét, a kidolgozás minimalista esztétikáját és a megvalósítás igényességét. A szakemberek szerint ez a játék – mivel vizuális rendre szoktat – fejlesztheti a gyermekek térlátását is.

Forrás: mome.hu, mno