A szellemi tulajdon védelme
 

Dr. Babcsán Norbert - Jedlik Ányos-díjas, 2014

A A A    Nyomtatható verzió

Jedlik Ányos díj

Dr. Babcsán Norbert oklevelesmérnök-fizikus, címzetes egyetemi docens, az Aluinvent Zrt. műszaki igazgatója.

Babcsán Norbert diplomáját a Miskolci Egyetem és az Eötvös Loránd Tudományegyetem közös képzésében szerezte 1996-ban. Szakdolgozatát 1994-96 között a NASA Marshall Spaceflight Center-ben - mint a magyar űrkemence első kezelője – készítette el. Ezután 2001-ig a Miskolci Egyetemen oktatott, és részt vett a Nemfémes Anyagok Tanszék alapításában. Jelenleg az egyetem címzetes egyetemi docense.

Több mint öt évet töltött külföldi kutatóintézetekben, így jelentős szerepe volt a NASA-nak értékesített űrkemence fejlesztésében és amerikai tesztjeiben. Fémhaboskutatásait Ausztriában és Németországban kezdte, illetve e témában, az anyagtudományok és -technológiák területén szerzett PhD fokozatot 2003-ban. 2007-től vezető beosztásokban dolgozott a Bay Zoltán Logisztikai és Gyártástechnikai Intézetnél.2012 augusztusától az Aluinvent Zrt. keretei között a fémhab-gyártás üzemesítésén dolgozik, melynek legfrissebb eredményeként hosszú távú szerződést kötöttek az Európai Űrügynökséggel alumíniumhab termékek előállítására.

Babcsán Norbert a fémhabok fejlesztése során világszínvonalú eredményeket ért el. Magyarországon eddig három szabadalom, továbbá európai és amerikai szabadalmak, illetve szabadalmi bejelentések fűződnek a nevéhez feltalálóként. A hanghullámok segítségével végzett fémhabosítási eljárása unikális, az így előállított fémhabok áttörést jelenthetnek az eddig használt anyagok területén, amit a 2011-ben Dél-Koreában rendezett fémhab világkonferencián elnyert legjobb előadói díj is fémjelzett. Nanorészecskéket tartalmazó habosítható ötvözetet, titánhabokat  és habvizsgáló berendezést is fejlesztett. Jelentős kutatásokat kezdett a fémek tisztítása és új típusú alumínium ötvözetek előállítása területén az amerikai Alcoa fejlesztő központjával Pittsburgben. Az eredmények már közös szabadalmi bejelentésben is megmutatkoztak.

Fejlesztői munkája mellett számos publikációt jelentetett meg. Tudományos munkája akadémiai elismerése mellett 1996-ban Pro Sciencia Díjban, 2011-ben Bolyai-ösztöndíjban részesült.