A szellemi tulajdon védelme
 

Hatékonyabban védenék a fogyasztót és a márkákat

A A A    Nyomtatható verzió

 A hatékonyabb fogyasztóvédelem és a tudatosabb fogyasztói magatartás erősítése érdekében november 29-én együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság és a Magyar Márkaszövetség. A hatóság a „jobb szabályozás, hatékonyabb végrehajtás” elv jegyében kívánja jobban bevonni a hazai vállalkozásokat a fogyasztóvédelemmel kapcsolatos feladatokba. Az érdekvédelmi szervezet pedig többek között piaci információkkal támogatná a jövőben a hatóságok felügyeleti és ellenőrzési tevékenységét.

A 15 éve alapított Magyar Márkaszövetség elnöke, Ács Tamás elmondta, tudatosan keresik az együttműködést a civil és állami fogyasztóvédelmi szervezetekkel, ezzel is ellensúlyozva például a gazdasági válság kedvezőtlen hatásait a napi fogyasztási cikkek piacára.  „Riasztó mértékben növekszik a szürke és feketegazdaság aránya, egyre több a silány vagy hamisított áru a polcokon. Ezt egyrészt a következetes jogalkotás és jogalkalmazás, másrészt a felelősen gondolkodó kormányzati és civil szereplők széleskörű összefogása ellensúlyozhatja.”  – indokolta az együttműködési megállapodás megkötését.

Dr. Pintér István, az NFH főigazgatója hangsúlyozta, egyszerre állami, civil, és vállalkozói érdek a piaci verseny tisztaságának erősítése és a tudatosabb fogyasztói magatartás kialakítása.  „A hatékonyabb jogszabályalkotás és végrehajtás érdekében pedig számítunk az üzleti szféra tapasztalataira is. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság éves ellenőrzési programjának kialakításánál figyelembe fogjuk venni a vállalkozások visszajelzéseit.”  – mondta a hatóság vezetője.

Forrás:  videkfigyelo.hu