A szellemi tulajdon védelme
 

Magikme – Én is hadd játsszak veled!

A A A    Nyomtatható verzió

Öt magyar édesanya – Török Flóra, Élő Fruzsina, Harsányi Eszter, Turai Anna, Emrich Krisztina – kezdeményezésére Magyarországon is megvalósulhat egy olyan játszótér, ahol a sérült és egészséges gyermekek közösen tudnak majd együtt játszani. Hiánypótló kezdeményezésük példaértékű: egyfelől az ép gyermekek már kisgyermekként megtanulják elfogadni a más, tőlük különböző embereket, másfelől segítik a sérült gyermeket nevelő szülőket abban, hogy gyermekeik is megtapasztalják az önfeledt boldog gyermekkort, a játék felhőtlen örömét. Ez nem csak egy álomvilág, ez a valóság, ahol nem elkülönített, hanem általános játszótéri eszközökről van szó. Olyanokról, amelyek mindenki számára egyformán érdekesek lehetnek, függetlenül attól, hogy használója egészséges vagy sérült gyermek. Az eszközöknél egy a lényeg, olyanok szülessenek, melyek fejlesztik is egyben a gyermekeket.

A Magikme („Én is hadd”) kezdeményezés első játékeleme a LABYRINTTM névre keresztelt négy férőhelyes, rugós libikóka, melynek két fekvőhelye speciálisan kialakított azért, hogy a mozgásukban akár súlyosan korlátozott gyermekek is tudják élvezni és használni.

A Magikme csapata az indiegogon meghirdetett közösségi finanszírozási kampányában villámgyorsan – 16 nap alatt – összeszedte a pénzt a LABYRINTTM  játékötletükre, így a fennmaradt 18 napban egy újabb – (Homok) Bucka, megemelt homokozó – megvalósításával szeretnék bővíteni Magikme projektjük játékelemeit.

További információk a honlapjukon olvashatók.

 

Forrás:

Magikme: az elfogadás játéka – mno.hu – 2015. április 27.