A szellemi tulajdon védelme
 

Okoscsengő: navigál, világít, riaszt és csenget az új magyar fejlesztés

A A A    Nyomtatható verzió

Falus Dániel fejlesztette a bringások életét megkönnyítő, Shoka Bell névre keresztelt többfunkciós csengőt. A kerékpárra szerelhető kütyü a hagyományos csengőktől eltérően nem csak hangjelzésre használható, hanem navigációra, a bicikli kivilágítására és riasztásra is alkalmas a jármű ellopása esetén. A működéséhez persze szükség van egy hozzá fejlesztett, okostelefonra letölthető applikációra is, melyhez Bluetooth-on keresztül kapcsolódik a csengő, miután elhelyeztük a bicikli kormányán.

Az alkalmazásban megadhatjuk, hogy hová szeretnénk eljutni, a Shoka Bell pedig a beépített LED-izzók segítségével jelzi, hogy mikor merre kell fordulnunk.

A fejlesztő gondolt a biciklik eltulajdonításának megakadályozására is, az eszköz akár 250 méteres körzetben is képes jelezni, ha egy kis mozgást is észlel.

A Shoka Bell sikerét bizonyítja, hogy a Kikckstarteren indított kampánnyal – néhány nap leforgása alatt – több mint 17 millió forintot gyűjtött össze a feltaláló.

 

Forrás:

Nézze csak, egy magyar kitalálta a kütyüt, ami minden kerékpáros álma – hvg.hu – 2016. augusztus 04.

Kép forrása: http://www.barsecicli.com/con-shoka-la-bicicletta-diventa-smart/