A szellemi tulajdon védelme
 

Hat magyar tudós nyert támogatást

A A A    Nyomtatható verzió

A pályázati kiírás elsődleges célja, hogy fokozzák az európai kutatás dinamizmusának, kreativitásának és kiválóságának előmozdítását. A programban a kutatók által javasolt kutatási projekteket támogatják, melynek lényege az egyedülálló kutatócsoportok által végzett felderítő kutatás támogatása a tudomány és technológia minden területén, mely magába foglalja a mérnöki, társadalmi és humán tudományokat is.

Ennek jegyében indította az Európai Unió most zajló VII. kutatás-fejlesztési keretprogramja (2007–2013) az Ideas (Ötletek) elnevezésű specifikus programot, amelyet az Európai Tudományos Tanács (ERC) irányít, és amelynek révén hét év alatt 7,5 milliárd eurót fordíthatnak az alapötletek finanszírozására.

A program részeként két ösztöndíjrendszert dolgoztak ki – a Starting Grant a fiatal kutatók támogatását célozza, egyenként 1,5 millió eurót biztosítva számukra öt évre, a másik pedig tapasztalt kutatókét, akiknél a maximális támogatás elérheti a 3,5 millió eurót. Az ERC pályázataira az egész világból lehet jelentkezni, mindenki számára elérhetővé tették ezeket az ösztöndíjakat azzal a feltétellel, hogy a pénzt valamelyik uniós tagországban kell elkölteni. Eddig 1800-an nyertek támogatást, ebből 40 körüli a magyar kutatók száma.

A mostani pályázat nyertesei:

Freund Tamás és Nusser Zoltán akadémikusok (MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézete).

Szathmáry Eörs akadémikus, evolúciós biológus, az ELTE egyetemi tanára, aki egy kollégájával közösen pályázott.

Két külföldön dolgozó magyar kutató – Hajdú János fizikus (Uppsala) és Izsvák Zsuzsanna biológus (Berlin).

 

Forrás: mno.hu