A szellemi tulajdon védelme
 

„Mozgásban a víz” – innovációs tervpályázat

A A A    Nyomtatható verzió

Piacvezető szivattyúgyártó cég a magyar Grundfos Kft. a világ 50 országában dolgozik azon, hogy az emberek tiszta vízhez jussanak. Minden fórumon a víz, mint érték megóvása mellett kampányol.

„Mozgásban a víz” nyílt, innovációs tervpályázatuk célja: játékosan víztudatos magatartása nevelni a lakosságot.

Pályázati kiírásuk egy olyan látványos és szállítható vízmozgató berendezés megtervezésére vonatkozik, melynek segítségével a fiatalok maradandó pozitív élményt szerezhetnek lételemünkről, a vízről. Az elbírálásra kerülő ötleteknek három alapvető feltételnek kell megfelelniük: a víznek mozgásban kell lennie, a berendezés működésében pedig szerepet kell kapnia az elektromosságnak és az interaktivitásnak. Vagyis a terveknek nemcsak megvalósíthatónak, de kipróbálhatónak, bárki által működtethetőnek kell lenniük. Az is fontos szempont, hogy a szerkezet ne pazarolja vagy szennyezze a vizet.

A pályázatok elbírálásánál fontos szempont lesz a kreativitás, az innovatív gondolkodás és a megvalósíthatóság is.

A legjobb pályázat beküldője egy 250 000 forint értékű Euronics utalványt nyerhet. A díjnyertes ötlettel népszerű zenei fesztiválokon találkozhat majd a közönség.

A pályázat benyújtására február 28-ig van lehetőség.

A pályázatról bővebben az alábbi linken olvashatnak: http://letelemunk.hu/palyazat

 

Forrás:

Mozgásban a víz!  innovációs tervpályázat a Grundfostól – markamonitor.hu – 2018. január 17.

Kép forrása:  http://hu.grundfos.com/