A szellemi tulajdon védelme
 

Sűrített levegővel hajtott járművek versenyeztek Egerben

A A A    Nyomtatható verzió

Már tizenkettedik alkalommal rendezték meg a Nemzetközi AVENTICS Pneumobil Versenyt. Az idén is Egerben mérhették össze tudásukat az egyetemi csapatok.

Az összesen hét ország (Csehország, Észtország, Lengyelország, Litvánia, Magyarország, Románia és Szlovákia) 23 egyeteméről érkező mérnökhallgatók alkotta csapatok tagjai saját tervezésű és készítésű, sűrített levegővel hajtott járműveikkel több versenyszámban (hosszú távú, ügyességi, gyorsulási) mérhették össze tudásukat.

A távolsági futamot a Riga Technical University Riga Fresh csapata nyerte.  A fiatalok 10.585 métert tettek meg egyetlen palacktöltettel, a kötelező minimális 15 km/h átlagsebesség mellett, illetve a két pilótacserét betartva. A második helyen a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem HeptaCube csapata zárt 10.298 méterrel, míg a dobogó harmadik fokára a BME Löködönc csapata állhatott fel 9.940 méter megtétele után.

Az ügyességi kategóriát a BME Műszakik AiR-115 Team nyerte meg, akik végül az utolsó kategóriában, a gyorsulási versenyen is az élen végeztek. Teljesítményükkel szinté ők hódították el idén a megmérettetés legrangosabb elismerésének számító Aventics Legjobb Pneumobilja díjat is.

Jövőre az Innovációs és Technológiai Minisztérium is beszáll a Nemzetközi Aventics Pneumobil Verseny finanszírozásába, mivel szeretnék világméretűvé bővíteni a rendezvényt.

 

Forrás:

Világméretűvé bővítené a sűrített levegővel hajtott járművek egri versenyét az ITM – hirado.hu – 2019. május 11.

Kép forrása: https://pneumobil.hu/