A szellemi tulajdon védelme
 

Belső égésű versenyautók a BME-n

A A A    Nyomtatható verzió

A több mint egy évvel ezelőtt megalapított BME Motorsport csapata belső égésű motorral működő versenyautókat tervez és épít. Körülbelül 20 kitartó fiatal vállalkozott az első versenyautó megépítésére, amelyet júniusban mutattak be a nagyközönségnek, emellett tavasszal és nyáron már több hazai (Formula Student) és nemzetközi megmérettetésen is rajthoz állították. A járműfejlesztés során olyan „megoldásokat választottak, amelyek nagymértékben növelik a működés hatékonyságát, anyagi befektetést nem igényelnek, hanem a meglévő erőforrások átszervezésével érhető el a teljesítmény fokozása. Előbbi példánál a szoftverek összehangolásával, míg utóbbi a folyamatok integrálásával és az adatok decentralizálásával értek el látványos eredményeket”- nyilatkozta az egyik csapattag. A hibridszerkezetes jármű karbonból álló szénszálas váza egy összetett és napjainkban népszerű ipari vázszerkezet-gyártási technológiával készült.

A csapat fontos tesztelési időszakba kezdett az őszi szemeszterben: versenyautójuk teljesítményét a zalaegerszegi tesztpályáján vizsgálják, és azt tervezik, hogy újra elindulnak a TechTogether hallgatói mérnökversenyén. „Eredményeiket és a mérnöki autótervezésben rejlő lehetőségeket a pályaválasztás előtt álló középiskolásoknak is szeretnék bemutatni” – olvasható a BME oldalán.

 

Forrás:

BELSŐ ÉGÉSŰ MOTORRAL INDÍTHATÓ VERSENYAUTÓT FEJLESZT A MŰEGYETEM ÚJ HALLGATÓI CSAPATA – bme.hu – 2019. október 15.

Kép forrása: https://events.epam.com