A szellemi tulajdon védelme
 

Alzheimer-kór ellenszere: egy magyar professzor vezette nemzetközi kutatócsoport

A A A    Nyomtatható verzió

Dékány Gyula professzor vezette nemzetközi kutatócsoport több mint 10 éve kutatja, idősek esetében hogyan lehetne lassítani a szellemi képességek (Parkinson-, illetve Alzheimer-kór) romlását.

Az első kísérleti fázist követően „hatalmas tudományos lépéseket” tettek előre, amelynek köszönhetően egyre közelebb kerültek a megoldáshoz.  Jelenlegi céljuk, hogy környezetbarát technológiával olyan biomolekulákat gyártsanak, amelyekkel a kognitív szellemi képességek romlása megállítható. A technológia már kész, az új gyógyszerhez új gyár is épül Portugáliában, majd 2021 közepén megkezdhetik az állatkísérleteket Amerikában. Ha az állatok szervezetében semmilyen károsodást nem okoz az új anyag, akkor kezdik az embereken is tesztelni. A tervek szerint csecsemők fogják először megkapni az Alzheimer-kór elleni biomolekulát.

A világ számos országában dolgozó professzor azt szeretné, ha magyar cégek és kutatóintézetek is bekapcsolódnának a biomolekulák termelésébe és a kutatásába.

 

Forrás:

Magyarok készítik, csecsemők kapják először az Alzheimer-kór elleni biomolekulát – hvg.hu – 2020. február 26.

Kép forrása: https://www.crazyshop.hu/