A szellemi tulajdon védelme
 

Speciális tömeg-lélegeztető gépet fejlesztettek magyar kutatók

A A A    Nyomtatható verzió

Az Óbudai Egyetemen önkéntes kutató-fejlesztők, speciális tömeg-lélegeztető gépet fejlesztettek, amelyet krízishelyzetben nagyszámú, kritikus állapotú koronavírus beteg egyszerre történő lélegeztetésére lehet használni.

A kutatói csoport márciusban már elkészítette a speciális eszköz prototípusát, amely igazolta az előzetes elvárásokat a tesztelés során.

A magyar fejlesztésű eszköz egy központi gázelvezető rendszerből és egy kisebb, pácienshez dedikált személyi lélegeztetőgépből épül fel. A központi be- és kilégzési gázelvezető berendezéssel így akár 5-10-20, esetleg még több beteget lehet egyszerre lélegeztetni.

Az új, magyar tervezésű berendezés a kilélegzett fertőző levegőt elvezeti a közös légtérből (és szűri is), ezzel lényegesen csökkenti az ápoló személyzet megfertőződésének kockázatát, akik így biztonságosabban, kisebb stressz mellett végezhetik a munkájukat.

Az új eszköz előnye még, hogy az egészségügyi tömegtáborok felállításakor fontos szűrő tényező, hogy melyik berendezés használható kórházi infrastruktúra nélkül olyan helyen, ahol nincsenek elvezetőcsövek a falban, és korlátozottan megoldható az áram elosztása, odavezetése minden egyes tábori ágyhoz. A magyar fejlesztők berendezése ad hoc jelleggel telepíthető kórházon kívüli környezetben, fejlett kórházi infrastruktúra nélkül is.

A tömeg-lélegeztetőgép magyarországi kutatás-fejlesztése a koronavírus-járvány elleni küzdelem jegyében jött létre önkéntesek ingyenes munkájával. A fejlesztéshez a projektet koordináló Óbudai Egyetem folyamatosan várja a munkájukat felajánlók jelentkezését. A projekt részletei a http://massventil.org/ oldalon elérhetőek.

Forrás:

 

Egyszerre több ember egy lélegeztetőgéppel való kezelését teszi lehetővé az az Óbudai Egyetemen zajló magyar orvostechnikai fejlesztés - eszakhirnok.com – 2020. április 06.

Kép forrása:   https://www.facebook.com/ObudaiEgyetem/