A szellemi tulajdon védelme
 

Több jelentős vasúti csomópontot köthet össze Budapesten a Déli körvasút

A A A    Nyomtatható verzió

Korszerű és a jövőbe mutató agglomerációs közlekedés valósulhat meg az új Déli körvasút projekt kapcsán. Az új fejlesztési projekt célja, hogy minél több elővárosi vonat tudjon beérkezni az agglomerációból a fővárosba. Ehhez összekötnék az érdi, budaörsi és környező budai agglomerációt, Budafok-Nagytétényt, Kelenföldet, az újbudai egyetemvárost a Soroksári út térségét és a Déli Városkaput, továbbá a Népliget térségét Kőbánya-Kispesttel, a reptérrel és a pesti agglomerációval.

A fejlesztés során egyes szakaszok új vágányokkal és vadonatúj vasúti megállóhelyekkel bővülnének, emellett új zajvédőfalakat is felszerelnének, a kivitelezés által érintett kivágott fák helyett pedig 2000 új fát ültetnének. Az érintett területek élhetőségének javítása érdekében pedig új gyalogos-kerékpáros átjárók kiépítése is szerepel a tervekben.

A kivitelezést követően a Körvasúton 10-15 percenként járhatnak majd a vonatok. A projekt révén a vasút sokkal versenyképesebbé válhat, így pedig Budapest jelentős közúti forgalomtól és ennek révén az erős légszennyezéstől is mentesülhet.

Az elkészült terveket az alábbi linken elérhető látványos animáción lehet megtekinteni.

https://youtu.be/iax-obTSicg

 

Forrás:

A Közvágóhídnál találkozik a Déli körvasút a megújult HÉV-vonalakkal – magyarepitok.hu – 2020. június 22.

Kép forrása: https://budapestkornyeke.hu/