A szellemi tulajdon védelme
 

„A tudás hatalom. Az innováció a jövő” - elindult az „INNOVÁTOR” podcast

A A A    Nyomtatható verzió

Elindult az "INNOVÁTOR" podcast, amelyben Magyarország vezető szakembereivel, döntéshozóival készített beszélgetések hallhatók minden héten, a magyarországi innovációról, a fejlődés útjáról, ill. az elérhető képzésekről, támogatásokról. Mindezeken túl kiemelten foglalkoznak a szabadalmak kérdéskörével, és az ehhez kapcsolódó elérhető állami támogatással.

A műsorok azoknak szólnak elsősorban, akik szívesen hallgatnak más elismert innovációs szakembereket is, akik saját rálátásukat és gyakorlati tapasztalataikat osztják meg a hallgatókkal hétről-hétre.

A beszélgetések során olyan ismert szervezetek, intézmények vezetői szólalnak meg többek között, mint a  Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft., Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, Magyar Innovációs Szövetség, Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége, Budapesti Műszaki Egyetem, Eötvös Lóránd Tudományegyetem, Semmelweis Egyetem, Szent István Egyetem, Miskolci Egyetem, Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt., Magyar Villamos Művek Zrt., Vodafone, EX ANTE, Axia Group, Hiventures Zrt., Neumann János Számítógép-tudományi Társaság, Panyolay Szilvórium Zrt., a művészeti élet különböző képviselői és még sokan mások.

A rendszeresen jelentkező online rádióműsor adásai az alábbi linken érhetők el:
https://www.hatranyoshelyzetu.hu/innovator-podcast/

 

Forrás:

INNOVÁTOR podcast – hatranyoshelyzetu.hu – 2020. október 06.

Kép forrása:  https://www.hatranyoshelyzetu.hu/