A szellemi tulajdon védelme
 

Vers- és regénykorpusz adatbázis az ELTE kutatóitól

A A A    Nyomtatható verzió

Az ELTE kutatói által létrehozott egyedülálló vers-és regényadatbázis a Magyar Elektronikus Könyvtár állományában megtalálható magyar, szerzői jogi védelem alatt már nem álló műveket listázza és elemzi nyelvi jellemzőik alapján.

Az oldalt elsősorban kutatóknak, egyetemistáknak és tanároknak fejlesztették, de az adatbázis mindenki számára elérhető. Az alkotók úgy vélik, hogy a diákok is hasznát vehetik a középiskolai vers- és regényelemzéseik során.

A folyamatosan bővülő vers-és regénykorpusz használata nagyon egyszerű: „beállítható a keresett mű szerzője és címe, a vers rímképlete, verselése, a regényeknél a terjedelem és a kanonikusság mértéke, de a program képes meghatározni egy adott kifejezés szótári alakját, szófaját, valamint morfológiai jellemzőit is.

Elérhetőek úgynevezett gyakorisági listák is, amelyek azt mutatják meg, hogy az adott költő vagy író mely főneveket használta a leggyakrabban, vagy éppen hogy alakult az alkalmazott jelen és múlt idejű igék aránya.” – olvashatjuk a fidelio oldalán.

Ezeken túl az adatbázisnak van egy cikk-kereső funkciója is, amely egyelőre hat portál – Abcúg, Heti Válasz hetilap, Magyar Idők Online, Magyar Nemzet, Mosthallottam.hu, Válasz és a VS –publikációi között biztosít lehetőséget a böngészésre.

Az adatbázis az alábbi linken érhető el: https://verskorpusz.elte-dh.hu/

 

Forrás:

https://fidelio.hu/konyv/egyedulallo-vers-es-regenyadatbazist-hoztak-letre-az-elte-kutatoi-162814.html

Kép forrása: http://regisegnet.hu/