A szellemi tulajdon védelme
 

Két magyar csapat is bekerült az EIT Health innovációs verseny elődöntőjébe

A A A    Nyomtatható verzió

Az InnoStars Awards eddigi története során soha nem regisztráltak ennyi pályázatot, mint idén: 47 százalékkal többen jelentkeztek a versenyre, mint 2020-ban. Az idén ötödik alkalommal jelentkező verseny olyan startup-okat támogat, amelyek a kontinens szerényebb innovációs potenciállal rendelkező régióiból indultak.

Az EIT Health innovációs verseny elődöntőjébe bekerült két magyar csapat a Theresa Kft. - a gyógyszerek alacsony hatékonyságának vizsgálatára kínál megoldást, míg az APPERCELL innovációja felgyorsíthatja a gyógyszerfejlesztést, s közben minimalizálhatja az állatkísérleteket. 

Az EITH Health a világ egyik legnagyobb egészségügyi innovációs kezdeményezése. Tagjai között megtaláljuk Európa vezető egészségipari és gyógyszeripari vállalatait, kutatóintézeteit, valamint a kontinens tíz leginnovatívabb egyeteme közül nyolcat.  Pályázatuk célja az egészségügyi innováció erősítése, illetve a nemzetközi együttműködés erősítése.

 

Forrás:

http://gyartastrend.hu/kutatas_fejlesztes_innovacio/cikk/kevesebb_allatkiserlet_lehet_egy_magyar_fejlesztesnek_koszonhetoen

 

Kép forrása:

https://www.digitalhealthnews.eu/