A szellemi tulajdon védelme
 

Magyar kutatók új kiegészítő terápiát javasolnak tüdőrákos betegeknek

A A A    Nyomtatható verzió

A HYD Rákkutató és Gyógyszerfejlesztő Kft., a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Kara, és a szintén szegedi Avidin Kft. kutatóinak közös közleménye szerint, legfrissebb vizsgálatukban a csökkentett deutériumtartalmú víz kiegészítő alkalmazása többszörösére növelte a tüdőtumoros betegek várható élettartamát; a medián túlélés 61,9 hónap volt, amely 6-7-szerese a tüdőtumoroknál egyébként várható 8-12 hónapnak.

A magyar kutatók legfrissebb eredményeit egy rangos nemzetközi szaklapban, a Journal of Cancer Research & Therapy című folyóiratban is publikálták. A 2021. július 21-i számában megjelent publikációban 189 nem-kissejtes tüdődaganatos beteg adatait dolgozták fel, elsődlegesen a betegek várható túlélését elemezve.

„A tüdődaganatos sejtvonalon végzett kísérletekben a deutériumszint csökkentése dózisfüggő módon gátolta a sejtek migrációját. Ennek kiemelt jelentősége lehet az áttétképződés megelőzésében. A deutériummegvonás kemoterápia melletti alkalmazása lehetőséget adhat a citotoxikus gyógyszerek dózisának csökkentésére, a konvencionális kezelés hatékonyságának megtartása, akár fokozása mellett is. Ahhoz, hogy a csökkentett deutériumtartalmú víz beépülhessen a tüdődaganatok standard kezelési protokolljába, további, prospektív vizsgálatok megerősítő eredményei szükségesek.”- olvasható a közös közleményben.

 

Forrás:

https://infostart.hu/tudomany/2021/09/07/magyar-eredmenyek-tobbszorozheto-a-tudorakos-betegek-varhato-elettartama

Kép forrása:  http://daganatok.hu/tudorak/