A szellemi tulajdon védelme
 

Mesterségesintelligencia-alkalmazás segítheti az egészségügyi dolgozók munkáját

A A A    Nyomtatható verzió

A gépi tanulás egészségügyben történő alkalmazása kapcsán magyar kutatók arra keresték a választ, hogy – az ellátórendszerre amúgy is nagy terhet jelentő – körülbelül 200 ezer, krónikus sebbel élő beteg folyamatos kezelésében miként lehet a mesterséges intelligenciát a gyakorlatban is alkalmazni.

A HVG-ben megjelent beszámoló szerint a Pécsi Tudományegyetem vezetésével mintegy 70 egészségügyi intézmény, négy orvosegyetem, tucatnyi kórház, több mint ötven ápolási szolgálat, illetve magánpraxist folytató sebkezelő centrum 5500 beteg krónikus sebeiről készített összesen 220 ezer képet. Ezek segítségével a szakemberek megtaníthatták az algoritmusnak, hogy a seb gyógyulásának milyen fázisai vannak, és azt is, hogy mely állapotnál milyen kötszert érdemes alkalmazni.

Ebben a döntésben segítheti az egészségügyi dolgozókat a magyar szakemberek által kifejlesztett, mobilapplikációval egybeépített mesterségesintelligencia-alkalmazás.

A közlemény szerint az alkalmazás a klinikai próbák után, vélhetően 2022-ben válik majd elérhetővé a szakápolók számára.

 

Forrás:

https://hvg.hu/tudomany/20210917_sebgyogyulas_mesterseges_intelligencia

Kép forrása:  https://www.weforum.org/