Mint arról már korábbi híradásunkban beszámoltunk, az amerikai Szingularitás Egyetem innovatív versenyt hirdetett a közép- és kelet-európai országok fiataljai részére. A szervezők olyan innovatív ötleteket vártak, amelyek legalább egymillió ember életminőségének a javítását szolgálják, napjaink valamelyik robbanásszerűen fejlődő technikájának a bevonásával.
Az innovációs versenyre a pályázható régiók 11 országából 65 pályázat érkezett. A döntőbe bejutott tíz pályázat között szerepelt a magyar Juhász Márton GyroSet nevű, fejmozgást követő rendszere is, amely a mozgásképtelenek kommunikációját és közlekedését segíti elő.
Április 12-én Budapesten a kreatív iparágak fellendítéséért felelős állami intézményben, a Design Terminálban tartották meg az innovációs verseny döntőjét, melyen Juhász Márton pályázata nyerte el az egyik, illetve a lengyel Alaksandra Orchowska a másik 25 ezer dolláros ösztöndíjat és a vele járó részvételi lehetőséget a NASA szilícium-völgyi kutatóbázisára, ahol mindketten a Szingularitás Egyetem három hónapos képzésén vehetnek majd részt.
Juhász Márton GyroSet nevet viselő, korszakalkotó ötlete megoldást nyújt a nyaktól lefelé lebénult, mozgásképtelen betegek kommunikációjának és mozgásának az elősegítésére, mely felválthatná a jelenlegi elavult mechanikai (szájjal irányítható joystick), illetve az újabb, drága, optikai szenzorokkal detektáló eszközöket.
A GyroSet egy headset készülék, melynek alapját az okostelefonokba épített költségkímélő giroszkóp (helyzet- és gyorsulásérzékelő) szolgálja, ami a fej mozgását hivatott érzékelni. A szerkezet használatával a rászorult betegek fejük mozgatásával működtethetik kerekesszéküket.
Az innovatív megoldás mögött két további felhasználási lehetőség is rejlik:
-
a mozgás-rehabilitációban a végtag szabadsági foka pontosan mérhető, a gyógyulás százalékosan kifejezhető;
-
a headset tervezőszoftverrel összekötve 3D megjelenítésre is alkalmas.
Juhász Márton eddigi fejlesztésére 800 ezer forint körüli összeget fordított. További tervei között szerepel 12-15 headset legyártása, amit hosszú távú tesztelésre a Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központjának (MERK) adományozna. Ehhez befektetőkre lenne szüksége, amelyre nagy lehetősége kínálkozik a szilícium-völgyi ösztöndíja kapcsán.
A zsűri a másik ösztöndíjat Aleksandra Orchowskának ítélte oda a cukorbetegeknek készült számítógépes játékáért. A még fejlesztés alatt álló játékban a résztvevőknek egy emberi testben kell különböző feladatokat elvégezniük, miközben anatómiai és élettani tudásukat szórakozva gyarapítják.
Rob Nail, a Singularity ügyvezető igazgatója szerint Magyarországon színvonalas műszaki képzés folyik, Budapesten pedig megtalálható az a fiatal feltalálói és vállalkozói réteg, amely a Szilícium-völgyet is meghatározóvá tette.
Forrás:
Magyar projekt nyert az amerikai innovációs versenyen – HetiVálasz.hu – 2013. április 13.