A szellemi tulajdon védelme
 

Baltazár Színház - Millennium Díjas, 2012

A A A    Nyomtatható verzió

Millenniumi Díj

A Baltazár Színház az egyedüli hivatásos színtársulat Magyarországon, amely értelmi sérült színészekből áll. A társulatot működtető Baltazár Színház Alapítvány 1998 óta látja el úttörő feladatát azzal, hogy a fogyatékosságot háttérbe szorító és a művészi sorsot előtérbe helyező látásmóddal rendelkezik. Megteremti a lehetőségét annak, hogy sérült emberek a tehetségükből éljenek meg. Ezzel meghaladja a társadalmilag kirekesztett állapotot. Megalakulása óta a társulat tucatnyi előadást hozott létre.A színház fontos szerepet játszik a fogyatékosok “másságának” elfogadtatásában.

A társulat működésével olyan kultúrát kíván megteremteni Magyarországon, amely társadalmi integráció lehetőségét nyújtja a sérült embereknek. Célja, hogy tevékenysége nyomán a társadalmi megítélésük megváltozzon. Minél szélesebb nézőréteget kíván megszólítani, a rendszeresen színházba járókon kívül olyan embereket is szeretne a publikum soraiba bevonni, akik eddig nem látogattak más színházakat, de akiknek szociális érzékenységét a Baltazár Színház darabjai felébresztik.

1999-ben indították oktatási programjukat, amellyel egészen új szemléletet alapoztak meg. Magyarországon új utakat kínálva a sajátos igényű emberek számára a továbbtanulásához. A Baltazár Művészeti Központot 2005-ben hozták létre, ahol különféle művészeti ágakban gyermekek és felnőttek számára egyaránt, kezdő és haladó szinten, sérült és nem sérült embereknek integráltan indítottak kurzusokat, 8-10 fős csoportokban. A kis létszámú csoportok biztosítják, hogy a tanárok elegendő figyelmet tudjanak fordítani minden diákra. A tanfolyamokat vezető tanárok csapatát a Baltazár-oktatásban már bizonyított szakemberek, illetve új, frissen csatlakozott, nagy szakmai tudással rendelkező művészek alkotják.

A Baltazár Színház Alapítvány törekvéseiben a művészeti kifejezőerő, az emberi méltóság és a kulturális értékek tisztelete egyesül.