A szellemi tulajdon védelme
 

Sok ember egészségét támogatja majd a Debreceni Egyetem meggyel kapcsolatos kutatási eredményei

A A A    Nyomtatható verzió

A Debreceni Egyetem kutatói olyan technológiát dolgoztak ki, amely a meggy antocianin-tartalmának kinyerésével lehetővé teszi egy új élelmiszer-kiegészítő fejlesztését. A 2017-ben kezdődött projektben a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar, a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar, valamint a Gyógyszerésztudományi Kar szakemberei vettek részt.

„A Debreceni Egyetem a kísérleti munkák során bebizonyította, hogy a meggymátrix igazolt molekuláris célpontokon ható szuperélelmiszer, epidemiológiai szempontból jelentős humán megbetegedések kiegészítő diétájához: szabályozza a szénhidrát-anyagcserét, csökkenti az éhségérzetet, gátolja az obesitast. A meggy - jelentős antibakteriális hatásának köszönhetően - kiemelt szerepet kaphat a szájhigiénében, mivel biológiailag aktív hatóanyagai számos baktériummal szemben hatásosnak bizonyultak, míg a jótékony Lactobacillus fajokra nem. Gátolja a fogszuvasodást, preventív hatással bír a gyulladásos kórképek kialakulására: vastagbél- és prosztatagyulladásra, csökkenti a csont-ízületi gyulladás okozta fájdalmat, illetve izomfájdalmakat, hasznos kiegészítője lehet sportolók étrendjének is.” – olvasható a Debreceni Egyetem weboldalán.

A kísérleti munkában a kutatók antocianin tartalmú kapszulát, rágótablettát és gumicukrot fejlesztettek.

A konzorciumi partnerek remélik, hogy a termékek hamarosan kereskedelmi forgalomban is elérhetők lesznek.

Forrás:

https://hirek.unideb.hu/meggykutatas-az-egeszsegesebb-eletert

Kép forrása:

https://www.remenyalapitvany.hu/