A szellemi tulajdon védelme
 

Álhírfelismerő-rendszer kialakításán dolgoznak magyar kutatók

A A A    Nyomtatható verzió

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) három nagy nemzeti kutatási programot indított. Ezek közül az egyik a Tudomány a Magyar Nyelvért Nemzeti Program, amelynek része az álhírek és áltudományos nézetek nyelvészeti azonosításával foglalkozó alprogram. A projektben a szegedi és a debreceni egyetem nyelvészkutatói és informatikusai is részt vesznek.

Az álhír fogalmának tudományelméleti megalapozása mellett céljuk, hogy kidolgozzanak egy humán álhírfelismerési eljárást, továbbá automatikus eszközöket is fejlesztenek, például telefonos applikációt, illetve böngészőbővítményt, amelyekkel az ellenőrzött szövegeken belül kimutathatók majd azok az elemek, amelyek az álhíreket jellemzik. A szakemberek az interneten terjedő, ezen belül az egészségügy tématerületére tartozó álhírekre koncentrálnak, a szövegek szókészlete mellett a grammatikai és a pragmatikai eszközöket is vizsgálják.

 

Forrás:

https://24.hu/tech/2023/01/11/alhir-konteo-felismeres-szoftver-szegedi-egyetem/

Kép forrása:

https://vosz.hu/gazdasag/