A szellemi tulajdon védelme
 

Fenntarthatóbbá teszi az épületek üzemeltetését egy kelet-magyarországi cég

A A A    Nyomtatható verzió

A nyékládházi székhelyű Oxyma Systems Kft. nem kevesebbre vállalkozott minthogy fenntarthatóbbá teszi az épületek üzemeltetését. Eme nagyszabású terv megvalósításához a Nyugat-Európában már nagy népszerűségnek örvendő kétkörös adiabatikus hűtésrendszereket hívták segítségül, melyek a természetben leggyakrabban előforduló víz elpárologtatásával biztosítanak hűtést, és szellőztetést. Különlegességük abban rejlik, hogy a hagyományos légkondicionálókhoz képest 85-90 százalékos energiamegtakarítást jelentenek – vagyis nemcsak a bolygónak kedveznek, hanem a cégek költségvetésének is.

A technológia úttörőnek bizonyul abból a szempontból, hogy hőségben remekel csak igazán: minél magasabb a hőmérséklet odakint, annál nagyobb hűtőteljesítményt produkál.  Ez az igen kedvező tulajdonság azzal magyarázható, hogy a melegebb-szárazabb kültéri levegő több nedvességet tud felvenni, ezáltal a rendszer is több vizet tud elpárologtatni. Ennek köszönhető, hogy az adiabatikus hűtésrendszerek úgy képesek nagyobb hűtőteljesítményt nyújtani a meleg nyári napokon, hogy közben nem növelik az energiafogyasztásukat.

Az Oxycom elkötelezett híve a fenntartható és energiatudatos megoldásoknak. Az adiabatikus hűtés területén a több mint 123 világszabadalom mellett 11 neves világszintű fenntarthatósági díjjal,  kitüntetéssel, és elismeréssel ismerték el a munkásságukat. Legutóbb például az Ipar Napjai szakmai kiállításon tűntek fel, ahol nekik ítélték oda a leginnovatívabb technológiáknak járó Nagydíjat.

 

Forrás:

https://iotmagazin.hu/zold/2023/06/15/kornyezetbarat-legkondicionalo-alternativa/

Kép forrása:

https://oxycom.hu/