A májusi esőzések miatt a jelentősen megemelkedett a Balaton vízszintje. A déli parti települések védelmében megnyitották a Sió zsilipjét, lecsapoltak pár centit a Balatonból.
A zsilip megnyitása nyomán elkezdték a Balatoni Hajózási Zrt. új kompjainak és katamaránjainak felhozatalát a Sió-csatornán.
A Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) közleménye szerint a rendszerváltás óta nem állt üzembe új személyszállító komp és katamarán a Balatonon, és a mostani történelmi léptékű műszaki fejlesztés nemcsak a balatoni turizmust, hanem a helyi vízi tömegközlekedést is támogatja.
A két új komp és a két új katamarán, valamint a további bő tucatnyi kísérőhajó közel 400 km-t tett meg majdnem egy hét alatt a komáromi hajógyártól Siófokig.
A katamaránokat és a kompokat a szállítás miatt visszabontották – hogy biztosan átférjenek a Sió zsilipjein és hídjai alatt –, ezért majd csak néhány hónapos összeszerelési munkákat követően állnak forgalomba, a katamaránok azonban már csak a következő hajózási szezonban.
A négy hajó beszerzésére 5,7 milliárd forintba került.
Az új hajók
· motorjai a legmodernebb környezetvédelmi normáknak is megfelelnek;
· az „eddigi legnagyobb utas és jármű befogadó képességgel rendelkeznek";
· nagyszámú kerékpár szállítására is alkalmasak;
· a kompok neve: Szántód és Tihany;
· ők Szántódrév és Tihanyrév között közlekednek majd;
· a katamaránok neve: Balaton és Tomaj;
· ők a következő hajózási szezontól szolgálnak majd: Tomaj Fonyód és Badacsony között, a Balaton pedig a Siófok – Balatonfüred – Tihany útvonalon.
A szállítás és a közreműködő közel 20 hajó koordinációja rendkívül komoly logisztikai feladatot jelentett a szakemberek számára.
Forrás:
https://hvg.hu/gazdasag/20230628_Balaton_uj_komp_uj_katamaran_bahart_balatoni_hajozas_sio_csatorna_hajok
Kép forrása:
MTI/Vasvári Tamás