A skizofrén betegek rehabilitációs folyamatában tud segíteni a Semmelweis Egyetem (SOTE) új, – világviszonylatban is egyedülálló – virtuálisvalóság-alapú terápiája.
A betegséggel küzdők számára az egyik legnagyobb kihívás, hogy a gyógyszeres kezelés után visszailleszkedjenek a társadalomba, az új eljárással a betegek kommunikációs és érzelemészlelési készségét fejlesztik az egyetemen.
A VR-ToMIS (Virtual-Reality based Theory of Mind Intervention in Schizophrenia) névre keresztelt módszerrel a betegek úgynevezett „mentalizációs” készségét próbálják fejleszteni.
A tájékoztatás szerint a VR-ToMIS terápia egy bevezető és nyolc 50 perces intervenciós foglalkozásból áll, melynek során virtuálisan szimulált, a valóságban gyakran előforduló szituációkba helyezve a betegeket megtanítják őket a másik fél reakcióinak pontosabb értelmezésére.
A páciensek a foglalkozásokon úgynevezett VR-szemüveget viselnek, melynek segítségével hétköznapi, valósághű helyzeteket élhetnek át, miközben a terapeuta által irányított úgynevezett avatárral kommunikálnak. Ilyen lehet például egy vízparti séta, mely során az avatár a beteg segítségét kéri elveszett kutyájának kereséséhez – olvasható a közleményben.
A VR-ToMIS fejlesztése 2016-ban kezdődött, a módszer tesztelése pedig 43 beteg (22 aktív, 21 kontroll) bevonásával 2022-ben fejeződött be.
A megkérdezett hozzátartozók csaknem 80%-a már közvetlenül a tréning lezárta után javulást érzékelt a betegek kommunikációs készségeiben. A VR-ToMIS foglalkozások után három hónappal pedig a javulás az életminőségben is mérhető volt, vagyis a tanult készségeket a betegek sikeresen be tudták építeni a mindennapi életükbe.
A hatásvizsgálatról a Comprehensive Psychiatry című folyóiratban számoltak be a kutatók.
Az eljárás magyar iparjogvédelmi oltalom alatt áll.
Forrás:
https://semmelweis.hu/hirek/2023/07/18/virtualis-valosag-terapia-mentalis-betegeknek-a-semmelweis-egyetemen/
Kép forrása:
https://create.vista.com/hu/videos/vr/