A napjainkban mintegy 12 milliós gyűjteménnyel rendelkező Magyar Természettudományi Múzeum új időszaki kiállítással ünnepli alapításának 220. évfordulóját.
A múzeum főigazgatója elmondta, hogy az intézmény a fennállása óta gyűjtött műtárgyakból és tudáskincsből összeállított, négy részből álló jubileumi tárlat bemutatja a felbecsülhetetlen értéket képviselő gyűjtemény gazdagságát, sokszínűségét, 220 éves történetét.
A kiállítás különlegessége, hogy az első világháború előtt a Természettudományi Múzeum otthonának tervezett, ám soha el nem készült, magyaros, szecessziós épület makettjét is kiállították, valamint 50 különleges, a 220 év kincsei című albumból válogatott fotókat is megtekintheti a közönség.
Az alkalmi kiállításon különleges tárgyak is helyet kaptak. A tárlat ismerteti a múzeum gyűjteményének kezdetben adományokon alapuló gyarapodásának folyamatát, valamint bemutatja a 19. század közepétől jellemzővé váló, Kárpát-medencéből egyebek mellett a Balkánra és Kis-Ázsiába kilépő múzeumi expedíciókat is. További érdekessége a gyűjteménynek, hogy egy indonéziai varánusz preparált példányát, valamint különleges lepke- és rovargyűjteményt is kiállítottak.
A tárlat 2023. november 03-áig látogatható.
_____________________________________________________________
A Magyar Természettudományi Múzeum 11,5 millió műtárgyával Közép-Európa egyik legnagyobb közgyűjteménye.Az intézmény az őszi-téli időszakban több, évszakhoz és tantervhez igazodó programmal, nyolc állandó és nyolc időszaki kiállítással, valamint 40 féle múzeumpedagógiai foglalkozással várja az óvodás és iskolás gyermekeket.
Források:
https://www.origo.hu/tudomany/20230914-a-magyar-termeszettudomanyi-muzeum-elmult-220-evet-bemutato-alkalmi-kiallitas-nyilt-az-intezmenyben.html#google_vignette
http://www.nhmus.hu/hu/programok/220-ev-kincsei
Kép forrása:
http://www.nhmus.hu/hu/programok/220-ev-kincsei