A szellemi tulajdon védelme
 

Egyes sejtek felismerésére és elkülönítésére dolgoztak ki mesterséges intelligenciát szegedi kutatók

A A A    Nyomtatható verzió

A Szegedi Biológiai Kutatóközpont munkatársai – egy nagy nemzetközi konzorcium részeként – egyes sejtek felismerésére és elkülönítésére dolgoztak ki mesterséges intelligenciát (MI) használó megoldást.

Az immár teljesen automatizáltan és rendkívüli precizitással alkalmazott módszerrel a kutatók az egyes sejtek szintjén kifejeződő egyedi jellegeket, fenotípusokat elemzik.

A több milliárdnyi sejtből álló biológiai mintákban felfedezhető sejtszintű eltérések jól tükrözik a szervezet működésének hibáit, de ugyanígy például a gyógyszeres kezelések sejtszintű hatásait is.

A teljesen automatizált folyamat – melyet egy márciusba a Briefings in Bioinformatics című folyóiratban megjelent cikkben mutattak be – hatalmas előrelépés a sejtszintű diagnosztikában, mert lehetővé teszi, hogy akár több ezer mintát és ezen belül több tízmillió sejtet vizsgáljanak meg naponta.

Ez teszi többek között lehetővé, hogy a kutatócsoport egysejt-analitikai eljárását a konzorcium egyes partnerei kísérleti jelleggel már a melanóma személyre szabott kezelésében is alkalmazzák.

 

Forrás:

https://hirado.hu/extra/tudomany-high-tech/cikk/2024/05/05/egyes-sejtek-felismeresere-es-elkulonitesere-hasznaljak-a-mesterseges-intelligenciat-az-szbk-kutatoi

Kép forrása:

https://www.meer.com/en/20118-why-is-life-cellular