A szellemi tulajdon védelme
 

A gerincvelő-sérülés hatékony gyógyítására keresik a megoldást magyar kutatók

A A A    Nyomtatható verzió

A gerincvelő sérülése után gyulladásos folyamat indul el, melynek köszönhetően az egészséges sejtek is elpusztulnak. E negatív folyamat megállítására, a gyulladás csökkentésére, a további károsodás megelőzése érdekében az SZTE kutatói évek óta kísérleteznek őssejtekkel. A gyulladáscsökkentő hatású fehérjék sérült gerincvelőn belüli termelésére a közelmúltban új módszert, az mRNS-technológiát alkalmaztak. A bejuttatott mRNS-t a sérülés környékén található sejtek felveszik, majd maguk termelik meg a regenerációhoz szükséges fehérjét.

Újabb kutatásaikban a szakemberek arra keresnek megoldást, miként juttatható be az mRNS a gerincvelőbe a sérült terület ismételt feltárása nélkül. A hosszú távú cél az eljárás olyan szintű tökéletesítése, hogy a gyulladáscsökkentő fehérje csak oda jusson el, ahova kell, vagyis a sérülés helyére.

A kutatásban az SZTE Neuroregenerációs Laboratórium munkatársai együtt dolgoznak Erdélyi Miklóssal, a Szegedi Biológiai Kutatóközpont Genetikai Intézetének igazgatójával, Czimmerer Zsolt és Vizler Csaba immunológussal (SZBK) és a Pennsylvania-i Egyetemről Pardi Norberttel, az SZTE egykori hallgatójával – olvasható a cikkben.

Forrás:

https://www.origo.hu/tudomany/2024/05/egy-sulyos-betegseg-gyogyitasban-jelenthet-fordulatot-magyar-kutatasi-eredmeny

Kép forrása:

https://www.origo.hu/tudomany/2024/05/egy-sulyos-betegseg-gyogyitasban-jelenthet-fordulatot-magyar-kutatasi-eredmeny