A szellemi tulajdon védelme
 

Magyar diák negyedik helyezést ért el a tudományos versenyek világbajnokságán az ISEF-en

A A A    Nyomtatható verzió

A Magyar Innovációs Szövetség a Losa Angelesben megrendezett  Intel ISEF versenyére – a tudományos versenyek olimpiájára – a (MISZ) által szervezett Országos Tudományos és Innovációs Olimpián (OTIO) elért eredménye alapján Laskai Szilveszter, a Debrenceni Fazekas Mihály gimnázium diákja „Vontatási inverter tervezése SiC félvezetőkkel” című pályázatával képviselte Magyarországot.

A tájékoztatás szerint a magyar versenyző egy vontatásra optimalizált SiC-Ml OSFET alapú invertert fejlesztett és mutatott be Los Angelesben. A szakemberekből álló zsűri értékelésében kifejtette, hogy a kifejlesztett SiC inverter - mint energiahatékonyságot növelő innovatív eszköz - egy megfelelő és adekvát választ adhat a gazdasági és ökológiai környezet változásaival kapcsolatos kihívásokra.

Laskai Szilveszter projektjével az előkelő negyedik helyezésben részesült.

A világbajnokságon közel 2000 diák versengett egymással. A magyar csapat tagja volt Vajda Ádám is, az ELTE Radnóti Miklós Gimnázium kiváló diákja. "Emberi testkulcspontok becslése FMCW radarképek alapján" c. projektjével dicséretben részesült.

 

 

______________________________________________________________

Az ISEF az egyes országokban rendezett tudományos versenyek világbajnoksága. A döntőbe bejutott diákok abból a körülbelül egymilliós mezőnyből kerülnek ki, akik a nemzetközi megmérettetéshez kapcsolódó helyi tudományos versenyeken - Magyarországon az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny - szereznek győzelmet világszerte.

 

Forrás:

https://www.innovacio.hu/index_ISEF24.html

Kép forrása:

https://www.societyforscience.org/isef-sponsorship/