A szellemi tulajdon védelme
 

Negyedszer is bekerült a Guiness rekordgyűjteménybe a Dinnyési Várpark

A A A    Nyomtatható verzió

Negyedik alkalommal került be a Guinness-rekordok könyvébe a világ legnagyobb, vármaketteket bemutató parkja, mely a Velencei-tó déli partján, Dinnyésen található és látogatható.

Olyan építmények makettjei találhatók meg a várparkban, amelyek ma már nem léteznek, vagy csak nagyon romos állapotban állnak fenn. Alapos kutatómunka, valamint régészekkel, kutatókkal folytatott egyeztetések után készültek és készülnek el mind a mai napig a makettek az eredetiek másolataként. A parkban összesen már negyvenöt makett látható, érdekességük, hogy anyaghűek, kőből, fából, téglából épültek fel.

A várak parkon belüli elhelyezése nem véletlenszerű: a történelmi Magyarország térképét formázó sétányon belül, az eredeti elhelyezkedésüknek megfelelően vannak felépítve (megyényi pontossággal). A várak mellett három nyelven olvasható rövid történetük.

Az építmények mellett haladó sétányon emlékoszlopok idézik meg a magyar történelem nagy alakjait, a magyar királyokat, Árpád-kori és erdélyi fejedelmeket.

A várpark megálmodója, megalkotója és tulajdonosa Alekszi Zoltán 2018-ban kapta meg először a Guinness Rekordoknak járó elismerést. Folyamatosan építi az újabb és újabb építményeket, a tavalyi év újdonsága Léta, Diód, Bágy és Breáza vára, továbbá a feketehegyi palánkvár voltak.

A magyar várépítő céljai között szerepel a jászberényi vár és Szentkirály vár, a fehérvári Bazilika makettje, valamint egy fából készült rotunda (körtemplom) és az elfeledett, tavaly régészek által felmért dinnyési templom is. 

 

A várpark hivatalos weboldala: http://www.varpark.hu/

Forrás:https://sokszinuvidek.24.hu/otthon-keszult/2022/01/20/dinnyesi-varpark-makett-makettpark/

Kép forrása: https://varpark.hu/