A szellemi tulajdon védelme
 

A finomszemcsés kőpor felhasználására talált megoldást a Pannon Egyetem

A A A    Nyomtatható verzió

Az útgyártás során felhasznált kövekből, kőzúzalékokból évente 300.000 tonna finom por keletkezik, amely légzősszervi károsodásokat okozhat, nem használható föl semmire, tárolása, szállítása pedig óriási költségeket jelent.

A Pannon Egyetemen korábban már folytak kísérletezések más anyagokkal, amikor is olyan hulladék műanyagokat kevertek össze, amelyek maguktól nem szerettek volna egy anyagba összeállni. Ennek nyomán az egyetem új kutatásokba kezdett a kőpor és a hulladék műanyag ötvözésére.

Az eredmények szerint, ha ezeket a műanyagokat összekeverik akár a karbonátok (mészkő, dolomit) akár a vulkanikus eredetű kövekből származó porral egy nagyon jó paraméterekkel rendelkező anyagot tudnak előállítani, mely a későbbiekben felhasználható egyéb termékek előllítására is.

A jelenlegi eljárás szerint a meglágyított műanyaghoz (mosóporos flakon, PET palack, kommunális hulladékból származó alapanyagok) minimun 40%-ban tudnak kőport keverni. Az új anyagból elkészült kísérleti  termékek alapján az eredmények bíztatóak, várhatóan évi többszázezer tonna finom por és ugyanennyi hulladék műanyag újrahasznosítása válik lehetségessé.

Az Euroaszfalt Kft., az Aszfalt Hungária Kft. és az ÚTGÉP Szerviz Kft. a veszprémi Pannon Egyetem Tudás- és Technológiatranszfer Központjának koordinálásával, valamint az Egyetem Körforgásos Gazdaság Fenntarthatósági Kompetencia Központjának bevonásával együttműködési szerződést kötött az Egyetem korábbi szabadalommal védett technológiájának hasznosításával az eljárás nagyipari méretű továbbfejlesztésére.

 

Források:

https://magyarepitok.hu/iparagi-hirek/2022/11/a-pannon-egyetem-uj-szabadalmaval-tobbszazezer-tonna-muanyag-ujrahasznositasa-valosul-meg

https://mediaklikk.hu/radio-lejatszo-kossuth/?date=2022-11-02_06-30-23&enddate=2022-11-02_06-42-15&ch=mr1

Kép forrása:

https://www.pinizsiepitoanyag.hu/