A szellemi tulajdon védelme
 

Ismét meghirdették a START ösztöndíjprogramot

A A A    Nyomtatható verzió

Megnyílt a jelentkezés a START ösztöndíjprogramra, amely a fiatalok startup vállalkozásának létrehozását támogatja. A program során az anyagi támogatás mellett intenzív képzés és mentorálás is vár a legkreatívabb ötletgazdákra.

Az Ösztöndíjprogram a Nemzeti Tehetség Program keretében valósul meg, amelynek köszönhetően évente 300-350 ezer tehetséges fiatal vehet részt a tehetsége kibontakoztatását segítő programokon. A START Programra azokat a pályázókat várják, akik ötletes megoldásukkal segítenék a magyar társadalmat és ebből sikeres vállalkozást is építenének.

Három új, napjaink kihívásait érintő témakörben lehet benyújtani a jelentkezéseket: egészségügy és szociális kérdéskör, zöld megoldások, a közösséget szolgáló ötletek.

Az ösztöndíjprogramra 2022. december 20-ig lehet benyújtani a pályázatokat a startprogram.designterminal.org oldalon.

A START Programba bejutó innovátorok most is bruttó 3 millió forintnyi kezdőtőkét nyerhetnek, amellyel megalapozhatják vállalkozási ötletüket. A háromhónapos folyamatot záró, jövő márciusi Demo Day eseményen két résztvevő elnyerheti a további bruttó 5 millió forintos jutalmat is.

 

Forrás:

https://computerworld.hu/karrier/ismet-tobbmillio-forintot-erhet-egy-innovativ-otlet-319329.html

Kép forrása:

https://startprogram.designterminal.org/