A szellemi tulajdon védelme
 

Az ELTE kutatói új módszert dolgoztak ki a gyermekek ritmusérzékének felmérésére

A A A    Nyomtatható verzió

Az elmúlt évtizedekben a szakemberek arra lettek figyelmesek, hogy a gyengén olvasó gyerekeknek nehézségeik vannak a zenei ritmusok észlelésével, produkciójával vagyis nehezebben tudnak például különböző ritmusokat visszatapsolni, rosszul követik a hallgatott zene tempóját.

Több kutató is felvetette annak a lehetőségét, hogy a gyerekeket korán, még az olvasástanulás kezdete előtt ritmusfeladatokkal szűrjék. Szerintük a gyenge ritmusérzék mint rizikófaktor korai felismerése lehetővé teszi, hogy a veszélyeztetett gyerekek kiemelt figyelemben, célzott fejlesztésben részesüljenek.

Az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar (PPK) kutatói Kertész Csaba doktorandusz és Honbolygó Ferenc egyetemi adjunktus úgynevezett „tapping” (kopogási) ritmikai tesztet fejlesztett ki, amellyel az elsőosztályos gyerekek ritmusérzéket tudják vizsgálni.

A kopogási felmérés során a kutatók az elsőosztályos gyerekek olvasási és egyéb kognitív képességeit is vizsgálták, mint például a rövidtávú emlékezetüket és nonverbális intelligenciájukat is. Az eljárás eredményesnek bizonyult: a tapping feladatban mutatott első osztályos kopogás előre jelezte a harmadik osztályos olvasási és helyesírási teljesítményt.

„A feltárt kapcsolat a ritmusérzék és az olvasási folyamatok között több szempontból is jelentős. Egyrészt bizonyítékkal szolgál arra, hogy az olvasási nehézség korai felismerése szempontjából lényeges a gyerekek ritmusérzékének vizsgálata. Másrészt felveti a lehetőségét az olvasási készség ritmikus foglalkozásokkal való fejlesztésének” – mutattak rá a kutatók.

 

Forrás:
https://www.innoportal.hu/elte-kutatas-a-zene-segithet-a-gyenge-olvasas-elorejelzeseben