A Magyar Innovációs Szövetség az Egyesült Államokban, a texas állambeli Dallasban május 14-19. között zajló Intel ISEF versenyére – a tudományos versenyek olimpiájára – a korábbi híradásunkból már ismert, 31. Országos Ifjúsági Tudományos és Innovációs Verseny 2021/22-es év első díjasait, a kolozsvári Kovács Nóra Annát, illetve a budapesti Barna Benedek Lászlót delegálja.
A végzős gimnazista diáklány Rusty nevű projektjével indul. Kovács Nóra Anna egy teljesen új viszonyulásmódot hozott létre a környezetszennyezési károk csökkentésére, amelyet Társadalmi Tükör Technológiának nevezett el. A Rusty nevű prototípus képfelismerésre és feldolgozásra optimalizált kisméretű robotok segítségével észleli és monitorozza az eldobott hulladékokat. Ez a technológiai tükör nagyban hozzájárulhat a társadalmi önreflexió felélénküléséhez és ahhoz, hogy élettereink autonóm módon tisztábbak és a természettel harmonikusabbak legyenek.
A másik nyertes, a szintén végzős gimnazista Barna Benedek László, az UV megvilágító berendezés fejlesztése fotokémiai ligand kapcsoláshoz elnevezésű projektjével a mérnöki technológia területén mutatja be tudását. Az UV-Covbel orvostechnikai és gyógyszerkutatási berendezés a fehérjék jelölésére szolgál, ez az úgynevezett ligand alapú fotokémiai jelölés. A fehérjét az UV-led megvilágítja, ezáltal egy olyan jelölés jön létre a fehérjén, amely hosszú ideig tart és sokáig vizsgálható.
Az idei ISEF-en a világ különböző országaiból több mint 1700 középiskolás diák száll versenybe a majdnem kilencmillió dollárnyi díjakért. A magyar delegációt Pazsák Zsófia, a MISZ ügyvezetőigazgató-helyettese vezeti.
Forrás:
https://www.innovacio.hu/isef2023_sajto.html
Kép forrása:
https://www.societyforscience.org/isef/