A szellemi tulajdon védelme
 

Országos Innovációs Napot rendeztek az ELTÉ-n

A A A    Nyomtatható verzió

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pályázati és Innovációs Központja 2013. február 26-án hetedik alkalommal rendezte meg Országos Innovációs Napját a Lágymányosi Campuson.

A konferencia célja az egyetemen keletkezett kutatási eredményeknek a gyakorlati életben való hasznosításra ösztönzése; az egyetemen dolgozó és hallgató kutatók egymás közötti, illetve a vállalati szférával való kapcsolatainak elősegítése, erősítése, kiterjesztése.

A meghívott előadók között szerepeltek a kormányzati szféra legjelentősebb szakpolitikusai, valamint számos neves szakmai szervezet képviselői, többek között Klinghammer István, az ELTE volt rektora, Nikodémus Antal, a Nemzetgazdasági Minisztérium főosztályvezetője, Deák Csaba, a Nemzeti Innovációs Hivatal elnökhelyettese, és Fábián István, a Debreceni Egyetem rektora.

A rendezvény keretein belül adták át az ELTE Innovatív Kutatója díjat, melyet az idén Vicsek Tamás, az ELTE Biológiai Fizikai Tanszékének egyetemi tanára, az ELTE-MTA Statisztikus és Biológiai Fizika Kutatócsoportjának vezetője kapta. Eredményt hirdettek az ELTE Hallgatói Innovációs Ötletpályázat kapcsán, melynek idei legjobbjai: Farkas Alexandra és Blahó Miklós, Szép Viktor, Órás Tamás.

A rendezvény meghívója és programja

 

A konferencián elhangzott előadások megtalálhatók az ELTE honlapján az alábbi linken.

http://pik.elte.hu/hir?id=NW-291
 

Forrás:

Innováció: Egyetemek és a gazdaság találkozása – www.elte.hu – 2013. február 26.